Egyszer lent
Egyszer lent
Dec 15, 2021
Most érzem igazán, hogy élek - Kafiya Said Mahdi (18)
Play • 41 min

A 23 éves Kafiya Mahdi Szomáliában született. Szülei korán elváltak, így gyerekként testvéreivel és az édesanyjával élt együtt. Egy nap anyja azzal a hírrel jött haza, hogy apja eladta az akkor 14 éves lányt, ezért akarata ellenére férjhez kell mennie egy idősebb férfihoz.

Szomáliában ez mindennapos dolog. Bár kultúrájuk és szokásaik mást diktáltak, Kafiya édesanyja nem ilyen sorsot szánt a lányának.

Pár napig rokonoknál bújtatta, majd utolsó esélyként egy vadidegen embercsempészre bízta a lányát, annak reményében, hogy el tudja szöktetni őt nyugatra, ahol egy jobb, felvilágosultabb, szabadabb életben lehet része. Kafiya teljesen idegenek társaságában napokig étlen-szomjan gyalogolt országokon keresztül, a görög határon autóbalesetet szenvedett, és börtönbe is zárták. Megpróbáltatásokkal teli, egy éven át tartó útja Szomáliából, Iránon, Törökországon, Görögországon és Szerbián át Magyarországra, egészen a fóti gyermekotthonba vezetett. 

Ennek már 9 éve. Azóta megtanulta a nyelvet, barátokra lelt, érettségi után pedig felfedezte a divatipar. Ma sikeres modell, két éve pedig már magyar állampolgár is, és ami még ennél is fontosabb: nő, aki szabadon dönthet a sorsáról. 

ALKOTÓK: 

Műsorvezető: Lovas Rozi

Szerkesztő: Forró Boldizsár 

Főszerkesztő: Neizer Anita

Szövegíró: Horváth János Antal 

Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel 

Kreatív producer: Román Balázs

Producer: Hampuk Richárd

 Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre

További műsoraink a betone.hu-n

Facebook: Betone

Instagram

More episodes
Search
Clear search
Close search
Google apps
Main menu