Egy 230-nál is több bolttal rendelkező kiskereskedői hálózat sem mehet el az adatvezérelt, digitális megoldások mellett, míg az boltok támogatása és az offline felületek is prioritást kell, hogy élvezzenek.
Varga Anita 10 éve egy négy fős marketing csapathoz csatlakozva érkezett a Rossmannhoz. Immáron pedig egy több mint 30 fős marketing osztály vezetőjeként támogatja Magyarország egyik legnagyobb drogérialáncát. Ebben az időszakban pedig a Rossmann marketing tevékenysége is elmozdult az akciós újságok szerkesztésének irányából egy komplex marketing rendszer működtetése felé. Anita a Marketing.hu Podcast jelen adásában a digitalizáció rájuk gyakorolt hatásáról, a boltok és a digitális megoldások összehangolásáról, a szolgáltatások népszerűsítéséről és arról is mesél, hogyan gondolkozik az adat alapú marketingről kiskerekedői perspektívából. Szó lesz ezek mellett még arról is, hogy a válság milyen hatást gyakorol a Rossmann-ra és ennek fényében, hogyan készülnek fel az elkövetkező időszakra.
Hallgasd meg és tarts velünk a további adások során is, ahol egyenesen a marketing világ főszereplői engednek betekintést a kulisszák mögé, legyen szó saját karrierjükről, vagy a piacot alakító aktuális trendekről.
További, marketinggel kapcsolatos inspiratív tartalmakért látogass el a marketing.hu-ra!
A Marketing.hu Podcast a Magyar Marketing Szövetség podcast sorozata, a BROCASTERZ közreműködésével jött létre. A műsort vezeti: Sándorfy Adrián.
--- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/podcast-marketinghu/message